Nefelejcs Hotel*** Superior

Megbízható Cég tanúsítvány

Megbízható Cég tanúsítvány

A megbízható cég tanúsítvány 2014 óta van jelen a magyar piacon, a projekt a lengyel székhelyű CBOK Sp. z o.o. által lett létrehozva 2013-ban. Az újszerű vizsgálatok kimutatták, hogy a mindenütt jelenlévő internetnek és a gyors technológiai fejlődésnek köszönhetően egyre több új üzleti modell jön létre, ami együtt jár a fogyasztók magatartásának és reakcióinak változásával. Az új technológiáknak köszönhetően az ügyfelek sokkal, több információval rendelkeznek a termékekről, szolgáltatásokról, vállalkozásokról vagy az intézményekről. A tudatos fogyasztók információkat gyűjtenek azokról a cégekről, melyektől vásárolni szeretnének. Értelemszerűen tudni akarják, hogy az adott vállalkozás mennyire megbízható, nem kevés szabadidőt áldozva erre, mindehhez természetesen a világhálót használva. Ennek tudatában a rybniki központú cégünknél megszületett az ötlet egy olyan szolgáltatás létrehozására, amely elősegíti az ügyfelek és a vállalkozások számára a megbízható együttműködést. Ezek után a megfelelő szakértelemmel kifejlesztettünk egy olyan innovatív kutatási módszert, amely lehetővé tette egy úgynevezett Vélemény Faktort meghatározó algoritmus létrehozását. A vizsgálati módszer egy teljesen innovatív és szerzői jogvédelem alatt álló, a véleményeket átvizsgáló tényezőkön alapul. Az ÜVVKözpont saját költségén vizsgálatokat folytat le minden magyar vállalkozásról, ezt a speciális intelligens programot használva, amit kezdetektől a CBOK fejlesztett ki. Érdemes hangsúlyozni, hogy az ÜVVKözpont jelenleg az egyedüli cég Magyarországon, amely ilyen típusú vizsgálatot folytat le.

 

A Vélemény Faktort arra találtuk ki, hogy az erre a célra kifejlesztett algoritmus kimutassa, mennyi negatív véleményt találhatnak a potenciális ügyfelek az interneten. Minden céget az alapján vizsgálunk meg, hogy mennyi negatív szót vagy kifejezést lehet róluk megtalálni az egész internetet átböngészve, így megmutatva azt, hogy az adott cég mennyire hiteles és hogy az fogyasztók milyen véleménnyel vannak róla. Minden témában átvizsgálásra kerül a szövegkörnyezet, amiben a cég neve szerepel. Ha a program olyan szavakat vagy kifejezéseket talál, amelyek negatívan jellemzik az adott vállalkozást (például lehetnek ezek olyan kifejezések, amik arra utalnak, hogy a vállalkozás tisztességtelen és kihasználja a fogyasztókat, vagy egyéb jellemzők), ez arra utal, hogy az ügyfelek véleményei alapján nem ajánlatos a vállalkozás szolgáltatásait igénybe venni. Pozitív eredmény esetén azonban a cég megkapja a lehetőséget, hogy csatlakozzon a Megbízható Cégek csoportjához.