A Hortobágy Európa legnagyobb összefüggő, természetes füves pusztája, vagyis nem az erdők kiirtása és a folyószabályozás eredményeként jött létre. Az 1973-ban létrehozott első magyar nemzeti park az ország legnagyobb védett területe (82 ezer hektár). Jelentős része Bioszféra Rezervátum, egynegyede pedig a vizes élőhelyek védelméről szóló Ramsari Egyezmény alapján nemzetközi védettséget is élvez. A Hortobágy kimagasló tájképi értékekkel rendelkezik.
A délibáb forró nyári napok látványossága, amikor olyasmit látunk a tájban, ami nincs is ott. A folyószabályozások előtti vízivilág képét mutatja a Tisza-tó, a 70-es években létesített víztározó. Három öblében jól megférnek a vízimadarak, a horgászok, sőt még a zajosabb vízi sportokat kedvelő nyaralók is. A mocsarak és halastavak a madarak fészkelésének és vonulásának európai jelentőségű helyszínei. Eddig 342 madárfaj előfordulását regisztrálták a Hortobágyon, melyből 152 fészkel is a Nemzeti Parkban. Az egyik legnagyobb látványosság kétségtelenül az őszi daruvonulás. E fajból, mely egyúttal a Park címermadara is, októberben több tízezer példány is megfigyelhető amint éjszakázó helyükre húznak a puszta fölött. A puszta egyhangúságát a több ezer éve itt élt nomád népek halomsírjai és őrhalmai, a kurgánok, népi nevükön kunhalmok itt törik meg. Az évezredek folyamán a Hortobágy pusztáin legelő vadállatokat, az őstulkot és a vadlovakat fokozatosan a háziállatok váltották fel. Szép számmal található ezen a vidéken a szívós, igénytelen rackajuh és a szürke marha. Kevésbé ősi fajta a jó szalonnájú mangalica disznó, illetve a nóniusz ló. Ez utóbbi őse a XIX. század elején Normandiából került a Hortobágyra. A látogatót ámulatba ejti a csikósok ügyessége és a vágtázó ménes látványa.
